TéZsé-nek
Tudtam, hogy nem lesz túlságosan egyszerű. Tudtam. Mentem lefelé a hegyről bandukoltam az iskolába és közben végig éreztem a lábam között a tampon mazdagját. Nem tudtam, hogy én vagyok a béna és nem jól csináltam valamit, vagy annak valóban ennyire röhejesen ki kell lógnia onnan. Egyébként is annyira ideges voltam, amikor reggel feltoltam magamnak. Arra gondoltam, amilyen hülye vagyok még a szüzességemet is egy rohadt tampon fogja elvenni.
Akkoriban a lányok az osztályban már mindenféle izzadt történetet meséltek hétfőnként. A hétfő volt az általános mesélő nap. Hétfőnként jöttek vissza a kollégiumba a falvakból a lányok és hétfőn lehetett elmesélni, hogy mi történt előző délután a focipálya környékén. Minden rendes faluban volt focipálya és egy idő után úgy éreztem, hogy a szüzességet is a focipálya mellett kell elveszíteni.
Egyáltalán ez a dolog koloncként lógott a nyakunkon. Érdekes, olyan nagyon senki nem fejtette ki a dolog menetét, de akinek megvolt, arról úgy lehetett tudni, hogy na neki megvolt. És néztünk rá, mi többiek titkon, izgatottan és persze iszonyatosan irigykedve. Bár mennem akkoriban is volt egyfajta – miért mondanám máshogy? – arisztokratikus távolságtartás. Nem bírtam magamról elképzelni, hogy az velem majd valami focipálya környékén essen meg. Egyébként meg nem is nagyon tudtam merre van focipálya a közelünkben.
A távolságtartásom vonatkozott a tamponra is. Minden lány tartott a táskájában kis helyes kék dobozkákat, láttam a lányvécében a celofán borításokat olyan lazán elszórva a kockaőre, én meg mióta menstruáltam, azóta is csak betéteztem. Először aggasztott, hogy mi az álláspont szüzesség kontra tampon ügyben. Végül Ilitől, a padtársamtól kérdeztem meg, hogy ő hogy gondolja ezt a problémát. Azt mondta teljesen hülye vagyok és látszik, hogy nem tanultam meg rendesen az anatómiát és egyáltalán egy egészségügyiben ilyet megkérdezni is eléggé balfácán dolog. Ezen felbuzdulva nyomtam fel végre életem első tamponján és őszintén reméltem, hogy az anatómia könyv nem írt hülyeségeket, és főleg, hogy minden, ami oda le van írva, az rám is igaz.
Az első igazi pasis élményemet egy moziban szedtem össze. Nyolcadikosok voltunk, nagyon büszkén lógtunk be a tizennégy éven felüli film vetítésére. Fogalmunk sem volt miről szólt, én a címe alapján valami távol keleti verekedősre saccoltam, bár akkoriban azért annyira ezek nem voltak divatosak. A fekete kard románca végül is a spanyol királyi család egy epizódját dolgozta fel, amikor is a valamilyen Izabella és a valamilyen talán Fülöp nagyon vadregényes módon először inkognítóban találkoznak és egymásba szeretnek, aztán a végén kiderül, hogy úgyis egymásnak vannak teremtve és lesz belőlük egy bazi jó házaspár az egyház, a spanyol nép és az inkvizíció örömére. Aztán lehet menni Amerikába és fel van fedezve a világ. De azért nem ennyire gyors léptekkel. A filmben Fülöpöt valami nagyon mediterrán mokány kis pasi játszotta, volt egy jelenete, amikor egy fogadóban megpihentek éjszaka és ő lejött a szobájából reggel, és látta a kis viruló leánykákat, akik etették, itatták a fogadó népét. És amikor meglátta a lányok kívánatos dekoltázsát, a lazán összepántlikázott mell fölötti részt, akkor a szép vastag orrcimpája elkezdett hullámzani. Ki, be, mint egy bika, a bikaviadalom. Odáig voltam Fülöpért. Olyan erotikusat még sohasem láttam. Onnantól próbáltam felmérni a dolgot, látok-e pasit hullámzó orral. De rá kellett jönnöm, a dolog vagy mediterrán sajátosság, vagy csak valami nagyon régi szokás. A korombeli pasik legalábbis egyáltalán nem hullámoztatták az orrcimpájukat. Csak a kezük izzadt. De az baromira. Győztem törölgetni a szoknyámba, amikor a tánciskolában egymás után kettővel, hárommal pördültünk egyet-egyet.
Vártam. Sokáig vártam és gőzöm sem volt mire várok. Talán arra, hogy egyszer majd hétfő reggel körémgyűlnek a csajok és engem hallgatnak, de tudtam, hogy nem fogok tudni olyan jó kis történeteket mesélni, mint amiket ők hallani szeretnének. A szüzesség nálam szüziességgel is együtt járt. És bár a kórházban nem egyszer láttam lógó farkakat, azért elképzelni nem tudtam, hogy egyszer csak ott álljak egy pasi előtt nézzem őt meztelen miközben én is meztelen lennék. Elképzelhetetlen volt.
Néha arra gondoltam, hogy ez valami súlyos pszichikai dolog bennem. Arról fantáziáltam, hogy nekem is biztosan valami pszichológushoz kellene járnom, mert valami „végérvényesen eltört bennem”. Le is vezettem magamnak, az egész akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy Apu nem is Apu nekem. Hanem csak úgy Apu, hogy négyéves koromban készen kapott. És ha Apu nem igazi Apu, akkor a győri nagymama sem igazi nagymama, hanem csak ilyennek mondott. A középiskola előtt nem sokkal örökbe lettem fogadva, na akkor kellett menni pszichológushoz, hogy megvizsgálja az örökbeadandó és az örökbefogadó kapcsolatát. Emlékszem úgy viselkedtem, ahogy elvárták tőlem, ahogy Anyu elvárta. Mindenre a legoptimálisabbat válaszoltam, mégha tudtam is, hogy nem igaz. Mert Apu csak ritkán viselkedett velem Apuként. Szeretett, de mindig egészen a haláláig volt közöttünk három lépés távolság. Először csak mert talán nem tudott velem mit kezdeni, később meg talán azért mert én inkább méltó voltam arra, hogy a lánya legyek, mint az ő saját lánya. Ja igen, mert a képet még ez is bonyolította, hogy volt egy ő gyereke is. Katica aztán kvázi az én nővérem lett, de ez is csak ilyen Patyomkin dolog volt, mint sok minden más a gyerekkoromban. Egyébként az örökbefogadás, ment mint a karikacsapás. Anyu még azt is elintézte helyettem, hogy a vér szerinti Apám kopjon le rólam. Ő ugyanis megkérte Anyut, had találkozzon legalább egyszer az életben a saját gyerekével, vagyis velem, mielőtt azt örökbefogadja valaki más apukája. Anyu anélkül, hogy nekem mondta volna, hogy mi van, megírta neki, hogy éppen kamaszodom és nem tenne nekem jót, ha most így összezavarnának, és biztosan ezt én sem akarnám. És amikor ezt kész tényként közölte velem, nem mondhattam mást, míg a legoptimálisabbat, amit elvártak tőlem. Vagyishogy de tényleg.
Évekig dédelgettem az álmot a nagy találkozásról. Ahogy én a felnőtt és sikeres nő felkeresem az igazi Apukámat, eléállok és megmondom, hogy ki vagyok. Féltem is ettől, de valahogy sokáig örültem neki, hogy ez egyszer meg fog velem történni. Meg kell hogy történjen.
Aztán tavaly nyáron elautóztam oda, abba a faluba, ahol ő és anyu megismerkedtek egymással. Vidám kis nyár végi túrázásnak gondoltam a napot. Bementem egy temetőbe, nézegettem, a sírköveket, arról fantáziáltam, hogy majd a nagyszüleim sírjára rátalálok és milyen szomorú pillanat lesz az. Aztán majd bekopogok egy házba, érdeklődöm, vajon hol lakhat most az apám, melyik városban lehet. És majd valaki megmondja és én meg majd most már beválthatom végre a magamnak tett ígéretet.
Tíz évet késtem.
A korhadt fakereszten a temetőben a halál évszáma pont tíz esztendővel korábbi volt. Hatvannyolc évesen halt meg, anélkül, hogy valaha is hallottam volna a hangját.
Nem csodálkoztam volna, ha ezek az én apám, te apád, mi apánk dolgok kihozzák belőlem a totális férfiundort. Ez így utólag azért eléggé vicces, belátom, de akkoriban sokszor nagyon is komolyan gondoltam rá. Többször tampont sem használtam, gondoltam kihúzom addig, míg szűz vagyok, aztán utána ki tudja, mit gondolok majd erről.
Évekkel később jött el az a pasi, akivel először csókolóztam. Igazából a „nővérem” Katica akart vele összejönni, vagy össze is jöttek, már nem emlékszem rá. Akkoriban Anyuék minden évben nagy szertartásosan elvonultak bálozni. Évente kétszer. Február elején és végén. És az egyik bálba elvitték a Katicát is. Nekem olyan romantikusnak tűnt minden, hogy milyen jó neki, hogy az Apuval mehet igazi nagy felnőtt bálba. Én persze otthon maradtam, mert még nem is érettségiztem, szóval ki kell várni a soromat. Na abban a bálban volt valami Katica és Géza között, nem tudom, hogy mi. Azt hiszem Géza nagyon nagy tisztelettel viseltetett a szüleim iránt és talán eljátszott a gondolattal, hogy benősül mi a szép családunkba, ami kívülről majdnem tökéletesnek tetszett. Géza buszsofőr volt, nem azzal cizellált aggyal, viszont hozzám képest nagy élettapasztalattal és velem szemben is ugyanazzal a tisztelettel, mint a szüleim irányába.
Érettségi után nem vettek fel a főiskolára. Nem is lepődtem meg rajta. A felvételin az ötvenes évek konszolidációs korszaka tételt húztam. Már akkor tudtam, hogy kár kinyitni a számat, erről egy bötüt sem fogok összevakarni. Ugyanis ezt egyszerűen nem tanultam meg. Addigra már voltam olyan okos, hogy tudjam, a szüleim Szabad Európa Rádiót hallgatnak és azt is tudtam, hogy Apu a háborúban Magyar Királyi repülőstiszt volt, de tudtam azt is, hogy erről kussba kellett lenni. Ehhez képest a történelemkönyveim bizonyos fejezeteit megúszásra vettem, és bár a tantárgyból mindig ötös voltam, azt is tudtam, hogy azért tudnak olyat kérdezni tőlem, amire nincs felelet. Szóval a mentőkérdés az új gazdasági mechanizmus indulása sem húzott be a tanítóképzőbe. Nem is bántam. Szabadnak éreztem magam, azt éreztem, hogy végre szabad lehetek. Az lehetek, ami akarok lenni. Akár még lehetek nem tanító is. Bármi.
Aztán Anyukám úgy augusztusban elkezdett intézkedni. Bement a tanácselnökhöz. Na nem mintha ilyen jóban lettek volna, csak Anyu ismerte a pártszervezetből. Ugyanis Anyut Apu beléptette a pártba. Azt mondta, hogy olyan múlttal, mint amilyen neki van, valakinek a családban párttagnak kell lennie. És Anyu gyorsan be is látta, hogy Apu mégsem lehet párttag. Ebből a párttagságból mindössze annyi hasznunk volt, hogy épesítés nélküli tanítóként elhelyezkedhettem 18 évesen egy apró bányászfaluban. Egy bányászfaluban, ami alól kiment a bánya, már alig laktak benne néhányan, azok is talán csak valami rosszul megélt nosztalgia miatt. Maroknyi gyerek járt a lepattant hideg iskolába. A falu egészen beékelődve az osztrák határ ölelésében terül el. Határsávban autóbuszoztam minden reggel míg kiértem, katonák igazoltattak oda és vissza is. Miközben a falunak az egyetlen túlélési esélye éppen a hegyen fönt állomásozó határőr őrs volt.
Nagyjából február lehetett, amikor egy este hazafelé bandukoltam egy barátnőmtől, akitől próbáltam tanulni, hogy hogyan kell tanítani. Kati segített abban, hogy az összevont 2 és 4. osztályomban ne a káosz uralkodjon. Abban viszont nem tudott segíteni, hogy a nyolcadikasok ne hozzanak úton-útfélen zavarba, ne tegyenek megjegyzéseket, ne hívjanak moziba és egyáltatalán próbálják elhinni, hogy tanerő vagyok, nem egy csajszi. Bár különösebben nem zavart a laza hozzáállásuk, mégis miután zavarba hoztak, igyekeztem kiemenkülni az ilyen helyzetekből. Ennél már csak az volt zavarbaejtőbb számomra, amikor az őrsről a kiskatonák üzentek a tanítványaimmal. „Tanárnéni kérem az egyik kiskatona az üzeni, hogy nagyon szép szeme van a tanárnéninek.” Mondta egyszer az őrsparancsnok nagyfülű kisfia, a Lacika. Kíváncsi lettem volna, melyik katona mondta, de nem mertem megkérdezni.
Szóval bandukoltam hazafelé Katitól, amikor egy buszmegállóban a nagy sárga buszról rámdudált Géza. Felszálltam a buszra és tettem meg vele a köröket egészen a műszak végéig. Kicsit behúzódva a fülkében álltam. Géza zavarban is volt tőlem, többször megjegyezte, hogy milyen tündéri vagyok, ahogy itt állok és hű vagyok hozzá. Én meg úgy voltam a dologgal, hogy elvégre már elmúltam 18 oda megyek éjszaka, ahova akarok. És mentem is. A műszak végén Géza az ő házába vitt. A házába, ami félig volt készen. Megmutogatott mindent, aztán megcsókolt. Nagyon csalódott voltam. Nem szerettem, hogy ilyen a csók. Hogy olyan, hogy betolakszik egy nyelv az enyém mellé, és mint valami erőszakos kis kígyó körbesiklik a fogaimon és ott tapogat, ahova az én nyelvemnek van joga eljutni. Alig értettem, mit magyaráz Géza közben arról, hogy a szobában csak parketta van, milyen kár, hogy egy ágy sincs az egész épületben, de hát nem is tudja a parkettára. Akkor kezdtem felfogni, hogy miről is próbál győzködni, gondoltam egy sokk bőven sok egy estére. Szépen kértem, hogy menjünk haza. El is kísért és békén is hagyott. Talán voltak neki tervei velem, de nem velem váltotta be.
Peti a nővérem osztálytársa volt. Onnan ismertem, hogy Anyunál csinálta a tanítóképzős gyakorlatát. Mi nyolcadikasok voltunk és a csodájára jártunk a szép kis „tanítóbácsinak”. Ügyelet címén lejártunk az alsós folyosóra és ott bámultuk magát a jelenséget. Szőke haj, kék szemek. Kész. Így képzeltük a férfit magát. És bár tudtuk, hogy Peti nemhogy nős, de már gyermeke is úton van, azért fantáziálásunk első számú alanya sokáig ő maradt. Amikor ezt évekkel később elmondtam neki, jót nevetett, még azt is megbeszéltük, hogy ő meg mennyire durván pirulós volt tanítóbácsiság ide vagy oda. És rózsaszín lett a szép férfiarca, mihelyt a nyolcadikos lányok feltűntek a folyosó kanyarban és jó hangosan ráköszöntek, hogy „Csókolom Péter bácsi!”
Ezeket a dolgokat egy házibuliban beszéltük meg. Életem első házibulijában. Oda Peti rángatott el, miután az Anyunak a fülem hallatára azt mondta: „Ugyan már nem járhatsz örökké kéz a kézben a lányoddal, hadd menjen már szórakozni nélküled!” Emlékszem Anyu arcára is, ahogy szinte megsértődötten annyit mondott, hogy ő aztán nem gátol engem semmiben, menjek ha akarok. Pont úgy mondta, ahogy az ember akkor beszél, ha azt akarja, hogy a másik menjen, de legyen némi lelkiismeretfurdalása is. Erre módszerére csak később jöttem rá és amikor rájöttem, onnantól lett is mindig lelkiismeretfurdalásom.
A házibuliba egy csomó fiatal pedagógus volt hivatalos. Ittunk, Cseh tamást hallgattunk, énekeltünk. Emlékszem volt valami vita a dadaistákról is, akikről lövésem sem volt akkoriban. Viszont Cseh tamásba beleszerettem, azt a lemezét aztán kopottra hallgattam otthon, kívülről fújom azóta is.
Petivel egyébként ez a felszabadításom egy ki nem mondott egyezségünk lett. Ki nem hagyta volna hogy Anyunak és nekem is egymástól függetlenül ne tegyen célzásokat arra, hogy felnőttem.
Aztán Anyu is kénytelen volt belátni felnövésemet, amikor egy délutánon egészen konkrét helyzetben talált egy évfolyamtársammal. Anyu talán még ma is azt hiszi, hogy András vette el a szüzességem, én pedig nagyon is büszke vagyok róla, hogy azt azért egy sokkal jobb pasi intézte sokkal profibb kiszerelésben.
Egyébként nem is tudom, Anyu hogyan gondolkodhatott rólam, mit szólt volna ahhoz, ha látott volna egy albérletemben térdelni egy fotel előtt. A fotelben egy faszi talpig felöltözve és éppen csak a farka lógott ki a farmer slicnyílásán. Konkrétan Csabát én hívtam fel az albérletbe. Annyira kívántam már akkor a szexet, olyan régen nem volt senkim, hogy majd megvesztem egy jó kis kemény farokért. És bár ezt Csabinak nem mondtam, de valószínűleg érzékelte esdeklésemből. Feljött hát a kilencedikre, ahol a barátnőmmel laktunk. Feljött, körbejárta a lakótelepi lakás minden zugát, lerogyott a fotelomba és kigombolta a sliccét. Hanyagul, lassan. Csak kapcsolatunk elején csókolózott velem. Pedig addigra már megtanultam ezt az egész csók dolgot. Sőt annyira megtanultam, hogy külön kis orgazmusaim lettek egy-egy jól sikerült csóktól. Ezt Csabi mellett szoktam meg. De egy idő után már nem nagyon csókolóztunk. Dugtunk, de azt eléggé sokat és eléggé intenzíven. A szám vágyott valamire, és ha már így volt, Csabi megtanította, hogy a nyelve helyett mást is vehetnék a számba. Először kicsit talán öklendeztem. Aztán egyre jobban élveztem, hogy a számban van ő, és mennyire kiszolgáltatott, hogy igazából a nyelvem adja a ritmust az egész testének, és élveztem nagyon, hogy a szám minden zugában éreztem a farkát. Igyekeztem én uralni a dolgokat, de néha belekapaszkodott a hajamba, és ő diktálta az ütemet, néha olyan mélyre tolva a farkát a számban, hogy attól tartottam a gyomromig leér. Eszembe sem jutott, hogy szabadon engedjem az élvezés pillanatában. Utolsó cseppig lenyeltem mindent, ami jutalmat kapott a szám. Amikor már rendesen megtanultam a dolgot, voltam olyan bátor, hogy a szobájába belépve mindenféle bevezetés nélkül letérdeltem eléje és szó nélkül leszoptam. Akkor már különélt a feleségétől, de a kisfiával egy szobában lakott. Rettegtem, hogy a tízéves kiskrapek meglátja, ahogy apukája farka egy idegen néni szájában ficánkol. De nem tudtam mit tenni. Egyszerűen imádtam a pasival ezt csinálni.
Azt a bizonyos figurát, a hatvankilencest is gyakoroltuk rendesen, de bosszantott a dolog, úgy éreztem, nem tudok ennyi mindenre koncentrálni egyszerre. Arra, hogy mit csinálok és hogy közben mi történik velem. Úgyhogy szerettem különvenni a dolgot. Szerettem, ha behunyt szemmel érzeztem pontról- pontra merre jár Csabi nyelve, mikor tesz valami pimasz kis lökést, mikor cirógat hosszú percekig, és mikor fúj bele oda a kútba. A kútba, amelyet én magam is úgy képzeltem, hogy az aljában valahol gyémánt lapul, és ha elég ügyesen kormányozza Csabi az ő farkát pont eléri a gyémántot és a lökéstől támadt szikráktól akkor majd el is ájulok kicsit. Csabi általában annyira nem törekedett a gyémánt elérésére, bőven elegendőnek érzett annyi örömöt adni, amitől én magam kellő feszülésbe érkezem és onnantól kezdve igazából az ő farkának örömére szolgált minden együtt töltött percünk. Ezt pedig elég hamar el is érte. Igazából mellette fedeztem fel a saját testemet. Mellette az ágyban tanultam meg hol vagyok különösen érzékeny az érintésére, hogy hol esik jól a harapása, hogy mi az én testem ritmusa.
Amikor feljött az albérletünkbe, egy jó kis pettingnek gondoltam a fotelos kalandot. De nem így történt: amikorra már a farka majdnem eldurrant a számban, akkorra már én is úgy éreztem, szétszakadok, ha a puncim nem kapja meg tisztességgel, ami neki jár. Márpedig nem kapta meg. Éppenhogy nyeltem, éppenhogy kicsit megpihentem, Csabi felállt, felhúzta a sliccét és átlépett a fejem fölött.
Lélekben sokáig még ott ültem a szőnyegpadlón.
Minden Csabi után következő palim hálás lehetne neki, hogy azt a dolgot ilyen szépen belevezette a szexuális kultúrámba. Le is arattam a megfelelő pillanatokban a dicséreteket. Zoli például teljesen naívan feküdt bele az ágyamba. Legalábbis ki nem mondtuk volna, hogy mi fog történni, és talán így utólag is csak azt mondhatom, hogy magam sem voltam százra biztos benne, hogy meg fog velünk történni. Ki voltam éhezve pasira akkor is. Másrészről pedig Zolival addigra már annyiszor húztuk egymást a szexszel, hogy jóformán csak arra vártam, hogy a kezeim közé kaparintsam. Eljött az albérletembe és szépen befeküdt mellém a franciaágyamra. Aztán röhögcséltünk, beszélgettünk és éreztem, hogy vagy vipera leszek, vagy itt pusztulok meg, sorvad el a puncim menten. Igen, a mozdulat nagyon is viperás volt, ahogy csókoltam és hasonló ütemű szeretkezés vette kezdetét. Amikor kicsit megálltunk pihenni, felültettem a térdére és vele szembe térdelve hajoltam az ölébe. Első másodperben nem engedte, de bennem volt az idősebb nő türelme és mosolyogva kértem, hogy engedje meg, mert elepedek. Nagyon jóságos volt és megengedte. És néhány perccel később, amikor a számba évezett, levegőt sem kapott akkora orgazmusa volt. Azt mondta még soha senki nem csinálta neki ezt. Mondtam éppen itt volt az ideje. Vele többet ágyban nem találkoztunk, viszont telefonon sokat húztuk egymást. Mint valami telefonos kurva mondtam a fülébe szépen suttogva, hogy mit csinálnék vele, ő meg ült a kollégiumi szobájában és szépen el is élvezett.
Már kiderült, hogy a felvilágosításomat igazából senki nem viselte lelkén. Így aztán az első csókot követő négy esztendőben, utolsó szűzi éveimben, igyekeztem rájönni, mi miért történik velem. Pánikba csak ritkán este. Egyszer viszont eléggé kétségbeestem. Filmklubba jártunk akkoriban, éppen a Beatles filmekből összerakott sorozat nyitója volt. Dugig a terem, valahol a szélén kaptunk a barátnőmmel két széket, elénk a zsöllye első sorába is betettek két plusz széket. Aztán ment a film, néztem, bámultam, és egyszercsak éreztem, hogy az előttem ülő véletlenül, ahogy hátranyújtotta kezét a vádlimhoz ér. Szépen, finoman. Aztán másodszor is hozzámért. Aztán már folyamatosan simogatta a vádlimat: A nejlonharisnya alatt már nem is feszült az izmom, csak úgy voltam és úgy éreztem, hogy egy láthatatlan kéz feljebb csúszik a vádlimon szép lassan felfelé, eléri a derekamat, aztán befordul a hasam alatt és a lábam közé ékelődik. Nedves voltam. Nem kellett sok. Annyira megijedtem, hogy mozdulni nem mertem. Azon rimánkodtam magamban, hogy akárkihez is tartozik a kéz, tűnjön el, mire vége lesz a vetítésnek. Nem tudom kinek a keze volt. Két pasi ült előttünk, csak ennyit tudtam, amire a lámpák kigyulladtak a moziban, a fiúk már kimentek a teremből.
Sok évvel később kezdtem érteni, hogy ez egy mennyire szexis epizód a fejlődésemben. Tudatosan akkoriban gondoltam először a harisnyára. Az állandó pasi képes kihozni a nőből a legjobb énjét. Ezért aztán, amikor sok ilyen-olyan kaland után eltelt két hónap és még mindig ugyanazzal a pasival henteregtem, elhatároztam, hogy valami pluszt azért belerakok részemről a dologba. Vásároltam hát egy nagyon szép spanyol melltartót, vettem egy csipkés harisnyát, egy fekete és egy halványsárga harisnyatartót hozzájuk illő harisnyákkal. A harisnyatartóról gyerekkoromban azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy a világ fejlődik, mert nekem legalább nem kell télen felhúznom a szoknyámat, hogy kapcsolgassam a harisnyámat a tartómba bele. Aztán rájöttem. A harisnyatartó a világ legnőiesebb találmánya. Amikor először felvettem, annyira izgalomba jöttem a gondolattól, hogy a puncim és a szabad levegő között csak a bugyim vékonyka selyme van, semmi más, annyira izgatott maga a tudat, hogy feszesebben mentem az utcán, magasabbra tartottam a fejemet és egyszerűen szexistennőnek éreztem magam. Elképzeltem, ahogy Andrással majd úgy szexelünk, hogy a bugyimat csak kicsit oldalt igazítja és hátulról megfogja a fekete harisnyatartós harisnyás combomat, és úgy hág meg. De András különösebben nem értékelte a harisnyatartós kinézetemet. Így akkoriban kizárólag a saját szórakoztatásomra vettem fel, aztán leszoktam arról is. Egy idő után a tudat, hogy szexis vagy, nem elég. Bizonyítékra vágysz önmagadtól és a világtól is.
Sokszor éreztem magam sutának, ostobának és aszexuálisak. Vagy minek. Szóval voltak pillanatok, amikor elképzelni nem tudtam, hogy egy pasinak valóban az legyen a vágya, hogy engem ágyba vigyen. Egyszerűen hihetetlennek tűnt. Márpedig akadtak jelentkezők.
