Néha még álmodom veled.

Csillagfényes úton lépdelek, s kitárt
karom öleli, szorítja a semmit.
Arcod nincs
Karod ereje másé, már csak
a vágy, a kíváncsiság, az maradt.
Egyszer talán hallottam hangod.
Az anyaméh zümmögő magánya szűrte
és a génjeim legmélyén él.

Néha azt hiszem, papíros vagyok.
Te voltál az első aki telefirkálva
megunt és kidobott.
Nagylelkűen hagytad, hogy más
rámtaláljon, hogy elhitesse
velem, hogy gyűrötten is fontos vagyok.

Kudarcnak élek.
Egy találkozás emlékműve.
Óh mondd, miért nem fontos
Neked a létem?

És újra álmodom.
Nyüzsgő város forgatagában
szembejösz velem
Egy ablakból talán zene szól.
Mint a pezsgő gyöngyözik köröttünk
az élet
És továbbmész mellettem, mint egy
idegen.
Bármelyik nap történhet ilyen.

(Barátaimnak magyarázatul, anyámnak a kérdések helyett.)

1989. május 9. 23:45