Péter vagyok, egy kedves érzéki pasi….

Jó, tudod akkor már nagyon szégyelltem magam, amikor hazudtam egy autót is. Persze még ennél

többet érdemelt volna, de valahogy a neveltetésem, meg minden, szóval nem bírtam én ezt a nagy

feszkót. Még vártam két levélváltást, és megírtam neki mi az igazság. Hogy szívatva van, hogy senki

nem fogja várni ezüst színű Renaultban a Battyhány örökmécsesnél, és senki nem fogja hazáig

orálisan kielégíteni. Menjen szépen haza anyuhoz, mégiscsak péntek van, hétvége.

Izgalmas volt az eleje, nagyon is izgalmas… a megszokott netes ismerkedések közül kilógott a stílusa,

tudta és használta is a szavakat, a szexről pedig úgy írt, hogy az ágyékomban éreztem azonnal, amint

olvastam. Hogy miket tenne velem egy nagy tükör előtt, és hogy mennyire szereti használni a nyelvét

és milyen ritmusban, és hogyan… Elég hamar pörgetett fel. Viszont arra a kérdésemre, hogy mégis ki

vagy te, nem mondott többet, mint azt, hogy Péter vagyok, egy kedves, érzékeny, érzéki pasi.

Lényegében nem is vágytam másra.

Na jó, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a reglapján egy olyan sármőr bézból sapkás portré

volt, hogy akkoriban reggelente a munkahelyemen azzal kezdtem a napot, hogy oltárként bámultam

a képet, miközben rebegtem a reggeli kávém gőzébe kábán, kialvatlan fejjel, „ezt nem hiszem el,

nem hiszem el”. Nem is hittem el. Egy idő után meg voltam róla győződve, hogy ez nem az.

Vagyishogy nem ő. Végül, amikor már az első – egyáltalán nem „ismerkedjünk egy kávéházban” –

randinkat realizálgattuk, átküldött egy másik fotót magáról. Na jó, tényleg nem ő, de a fenébe is,

tetszett! Vékony szemüveges pasi borostával, tudod, nekem bejönnek ezek a műszaki értelmiségi

fazonok. Főleg a borosta.. Lehet, hogy perverzió, nem tudom. Péter egy kis életrajzot is előadott

magáról, amiben már csak igazából az én kekec természetem talált kivetni valót. Mert, hogy is van

az, hogy 35 évesen valaki a haverjával lakik albérletben a Kossuth téren, és egy kis webfejlesztő egy

nagy cégnél, mégis aztán őt viszik ki Iránba.

Ja Irán! Hát ez a nem hiszem el kategória volt, bakker, ez a totális hülyére vevés. Várjál csak, szóval

tervezgettük a randit, és hogy hétfőn 10-re eljön hozzám. Aztán lelépett és „asszed” megkérdezte hol

lakom? A frászt. Gondoltam hadd lógjon, ekkora egy seggfejet!

Szombaton éjszaka Vadászó Diána színre lépett, flörtölgettem itt-ott a neten, aztán csúsztunk bele az

éjszakába… Egyszer csak előkerült Péter. Vad levelezgetésbe kezdtünk, ami egy ponton már nemcsak

arról szólt, hogy lágyan belenyalna az ajkaim közé. Amikor az ember beledurvul egy ilyen

levélváltásba, akkor szoktunk „átmenni” msnre, hogy még azt az időt se kelljen a vágyak korbácsolása

nélkül elviselni, amíg egy levél és a válasz megfordul. Így hát Péter felkerült az msn listámra. Ő

Iránban, térdén a laptopja, (egy tárgyalásra mentek ki) gyönge tuniszi fehérbort kortyolgatva arról

biztosított, hogy legszívesebben fogadna egy magánrepülőt és iderepülne hozzám, hogy a valóságba

ültessük át mindazt, amiről a szó folyik kettőnk között. Nem tudom melyik volt az a mozzanat, amitől

tudtam, hogy szívatás az egész, de hajnal fél háromra már lényegében tök mindegy volt, hogy csak

illúzió ő, vagy valóban létezik. Ilyenkor az ember már csak a saját fantáziáját srófolja feljebb, és

feljebb és ha egy igazán jó játszótársra talál, teljesen feleslegessé válik a valódi aktus, olyan virtuális

szex tud dübörögni, hogy csak na.

Irán után kezdtem el nyomozni. A keresztnevét tudtam és azt a céget, amit behazudott

munkahelynek. De hát nem hiába olvastam én annyi Agatha Christiet, hogy ebből ne derítsek ki

valamit és nem hiába faltam a Rejtő Jenőket, hogy ne használjam a fantáziámat. A kettő jó párosítás

volt, mert a Cégregiszter segítségével nemcsak a lakcíme, de a felesége és az anyja neve is kiderült

röpke 2 óra alatt. Bazi veszélyes dolog ez az internet, te! Úgy kell vigyázni!

Ha azt hiszed, hogy az iráni mese bántott, tévedsz, azon rágtam be, hogy előadta a haverommal

élünk albiban történetet, miközben az iwiwről kiderült, hogy 2 gyereke is van, szerető feleséggel,

miegymás, ráadásul két közös ismerősünkkel. Nane. Mert lehet játszani, de valakinek legyen már a

tökében annyi vér, hogy vállalja, van feleség, de kefélni szeretnék mással is. Majd eldöntöm, hogy ez

az én erkölcsi normáimmal milyen köszönő és egyéb viszonyban van. De hogy valaki ekkora egy

szánalmas balfasz legyen… Komolyan… És közben előadja a műmacsót, a kemény tökű

lepedőbajnokot, a sármőrt, a szívtiprót, akinek mindig minimum 10 megválaszolatlan levele van,

akinek a válaszait ki kell érdemelni, sőt ki kell várni, sőt böjtölni, és ő meg játszik, mint macska az

egérrel, nem mint Egér a Cicával. Ja, mert ő is azok közé a pasik közé tartozik a neten, akik az

egyszerűség kedvéért a feleségükön kívül mindenkit ugyanúgy hívnak. Ő speciel Cicának szólítja a

jelölteket. Így, nagy Cével….

Na, gondoltam Egerentyű, viszlát! Szórakozz a nénikéddel, otthagytam lógni.. őszintén

reménykedtem azért benne, hogy dob egy levelet, hogy na mi van Cica, eltűntél.. vagy valami. De

amikor úgy belebúsultam ebbe a gondolatba, mindig felidéztem magamban megannyi Cicát, akik

epedve várják, hogy ez a kedves, érzéki pasi őket tűntesse ki aznapra kiemelt figyelmével. Néha

láttam feltűnni msnen, de hát én, mint a Cicák legbüszkébbike azért se szóltam hozzá, pedig izgatott

veszettül, annál sokkal jobban, hogy ennyire büszke legyek, de ha egyszer magamra rángattam a

kúlcsajszi kosztümöt hát abban maradtam, az ember legyen mégis következetes, amennyire bír…

Éppen valami soros míting előtt próbáltam még behozni a mindenféle lemaradást a melóban, amikor

msnen feltűnt ő. Ja azt nem is mondtam, szóval ezzel a háttérintézménnyel, amit ő így a kis

fantáziájával magáról felépített, nos ezekkel mind, tudod mi volt az msnen a neve? Na üljél le

anyukám, mert ezt bakker én is csak kapaszkodva bírtam felfogni. True. Ilyen egyszerűen és

elegánsan. Szóval True megszólított. Isten tudja már hogyan miképpen… volt-e valami konkrét oka,

vagy csak úgy.. lényeg hogy néhány sor után már ott tartottunk, hogy én Cicaságom nap közben nem

tudna- e egy laza pásztorórára meglógni. Ugyebár tudtam én hogy a napközben neki az egyetlen

vállalható időpont a félrekufircra, hiszen munka, család, becsület, miegymás. És azt is tudtam már

hogy nemhogy nem kis fejlesztőcske, hanem igazgató a saját cége mellett egy másik nagynál második

ember, tehát mint ilyen igazán akkor, és oda megy ahova, és amikor akar.

Nos, én cicaságom éppen azzal próbált védekezni, hogy nem olyan egyszerű ám, nekem a

főnökségem nem nézi jó szemmel, ha a munkaerő el…sssza az időt napközben. Erre megkérdezte sok

főnököm van nekem ott a cégemnél. Konkrétan a cégem nevét írta le. Nyeltem kettőt, és gondoltam

ejnye Péter, nem láttad te az én könyves polcomat, Agathat és Jenőt, de nem ám! És a következő

sorban ugyanezt kérdeztem tőle az ő cégével. „ Nyomoztál utánam Cica?”- kérdezte tettetett

higgadsággal. Őszintén megmondom, ebben a pillanatban azt éreztem, hogy a mi kapcsolatunk egy új

dimenzióban íme újjá születik. Nyílt kártyákkal, ő bevállalja, hogy az aki, én meg értékelem az ő

őszinteségét, rózsaszírmos út vezet a buja nászi ágyunkig.

Aznap fel is hívott, ahelyett hogy csókolózni mentünk volna a Tabánba, ahogy először kitervelte, az

én javaslatomra inkább telefonoztunk. Mondtam neki én nem fekszem le olyan pasival, akinek a

hangja nem győz meg. Így hát ő a Lánchídon át slattyogott a májusi szélben, én otthon a kanapémon

heverésztem, és fecsegtünk mindenféléről. Mondtam is neki, a fenébe hogy a szex miatt

barátkozunk, amikor tök jól meglehetnénk csak úgy is…

A rózsaszín köd azért elég hamar eloszlott, akkor pontosan, amikor egyszercsak szétment a vonal.

Lemerült a telefonja , vagy összefutott a lépcsőházban az asszonnyal, mit tudom én…, de aznap már

nem küldött egy nyomorék sms-t se, hogy bocsi Cica, semmit. Ettől meg egyszerűen azt éreztem,

hogy ez nem Péter, a kedves pasi, akivel itt állunk az új dimenzió kapujában, hanem hogy ez az iráni

csávó, aki „asziszi” hogy rajta kívül mindenki segghülye, leginkább azok a csajok, akiket felszed a

„lóboxról”.

Hát akkor Édes Péter… szevassz – gondoltam megint magamban, ott maradsz lógva, válogass a

kevésbé önérzetes Cicák közül…

Még azon a héten összejött a barátnőmmel.

Igen, azon a pénteken előre megfontolt szándékból… vagyishogy nem, már előtte csütörtökön

megbeszéltük a barátnőmmel, neki ugye voltak tapasztalatai Péterről, nem rosszak, amin én

egyáltalán nem lepődtem meg, de már benne is munkált a düh. Péter a kis kalandjuk utáni napon se

vette már semmilyen számban, váratta a sorára, míg a sok válasz levélből végre neki is jutott néhány

szűk szó. Szóval megbeszéltük, hogy csábítgatjuk egyszerre egy időpontra randira, és derüljön ki mi

fog történni, hogyan dönt. Péter jól bírta. Nagyjából péntek délig mindkettőnk randevú invitálását

elfogadta. Egymásra srófoltuk a csábítást és közben a barátnőmmel leveleztünk a következő lépésről.

Aztán Péter pénteken déltől lemondta őt, és láthatólag teljes erőbedobással rajtam kezdett dolgozni.

Hogy megtenném-e hogy érte megyek a Battyhány örökmécseshez, milyen az autóm, mit fogunk

csinálni még haza nem érünk, hozzám. Kellett volna hagynom tipródni a helyszínen, hogy lesse az

ezüst Reanultot, vagy tán oda is kellett volna lopóznom, hogy kilessem és kiröhögjem…

Á francba! Eléggé orrba csapta az is, amit így kapott, de jellemző rá, hogy amint színt vallottam neki,

már fel is vette a fonalat a barátnőmnél, hogy mégiscsak tudna menni ma, ha őcicasága… Na

mondanom se kell, aznap maximum a feleségével bújt ágyba, nem jött össze a szokásos pénteki …

A barátnőmmel még volt egy jó találkozása, hát nem mondom, hogy nem bántam… De azt hiszem

vannak olyan pasik, akiket nem megkapni sokkal izgatóbb…